A Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola, Alapfokú művészeti iskola logója
KAPOSVÁRI LISZT FERENC ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa

 

A kaposvári zeneiskolában 2000-ben, az akkori továbbképzős növendékekből alakult meg a zeneiskola vegyes kamarakórusa Kutiné Majnay Judit vezetésével. Létszámunk akkor 24 fő volt, tele lelkes, jó hangú lánnyal és fiúval. Első bemutatkozásuk egy karácsonyi koncerten valósulhatott meg.

Évente általában 10 -15 fellépésük van. Részt vesznek a zeneiskolai hangversenyeken (karácsonyi, farsangi, pünkösdi hangversenyeken), de szerepelnek városi rendezvényeken, kiállításmegnyitókon is. Nem egy esetben volt tanítványaink a kamarakórus közreműködésével tették le karvezetés diplomájukat. Több Önálló esten is bemutatkoztak a Liszt Ferenc Zeneiskola színpadán, telt házas közönség előtt.

Sajnos az általános és középiskolai óraszámok emelésével egyre kevesebb szabadideje van a diákoknak, ezért a kórustagok állandó cserélődésével kellett szembesülni. Ennek ellenére a kórust az elhivatott szakmai munka mellett a jó hangulat is jellemzi. A sikeres hangversenyek mellett ezt az is igazolja, hogy volt kórustagjaik rendszeresen és nagy örömmel járnak vissza énekelni. Intenzív munka folyik a próbákon, de senki sem kötelezettségből jön, hanem azért, mert szeretnek énekelni és szeretik a közösséget. A próbák alatt természetesen a humor is jelen van, ez is nélkülözhetetlen a tartalmas, eredményes, élményt adó munkához.

2004 december hónapban Ifjúsági hangversenysorozat keretében hat településen koncertezett a kórus Somogy megyében a zeneiskola Ifjúsági Vonószenekarával közösen.

2006 júniusában a Pannonia Cantat nyitóhangversenyén Gospeleket énekeltek nagy sikerrel.

2007 tavaszán Pécsett az Európa fesztiválon kibővített fiúkórusuk gregorián műsorral szerepelt. Ennek az évnek a végén a Kodály évforduló alkalmából előadták Kodály: Kállai kettős című művét.

2008 májusában Belgiumban vendégszerepelt a kórus, ahol több nagy sikerű hangversenyt adtak.

Gazdag repertoárjukban a klasszikus, romantikus műveken kívül egyházi műveket, magyar népdalfeldolgozások mellett más népek dalainak feldolgozásait és a könnyedebb műfaj kórusdarabjait is szívesen énekelik.

A kamarakórus vezetője: Arnold Eszter

Eredményeik:

  • 2003-ban, 2005-ben és 2010-ben az „Éneklő Ifjúság” minősítő hangversenyén a kórus Arany Diplomás minősítést kapott.
  • 2010-ben a nemzetközi Pannonia Cantat Youth Choir Fesztivál és Versenyen
    Populáris zene kategóriában: I. helyezést
    Zenetörténeti kategóriában: II. helyezést
    Folklór kategóriában: III. helyezést értek el, és megkapták Kaposvár Megyei Jogú Város Különdíját, valamint oklevelet a fesztivál legváltozatosabb műsoráért.
  • 2011-ben megrendezett Pannonia Cantat Youth Choir Fesztiválon
    Egyházzenei kategóriában: I. helyezést
    Zenetörténeti kategóriában is: I. helyezést értek el, valamint különdíjként 30 ezer Ft-os utazási utalványt kapott a kórus.
  • 2019-ben az „Éneklő Ifjúság” Arany Diplomával minősítése mellé a kórus elnyerte az „Év Kórusa” címet is.

cross