A zeneiskola története

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Az indulás évei

A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola alapításának 55. évfordulójáról nem lehet elszigetelten és a történelmi folytonosságtól függetlenítve beszélni.

A város zeneoktatásának 150 évre visszatekintő időszakaiban ugyanis olyan nagyszerű egyéniségek álltak a muzsikálás intézményesítésének élére, akiknek kitartó munkája nélkül nem indulhatott volna el a legújabb kori fejezet, amelyről a 2002-es jubileumi évben oly szeretettel és büszkén vallanak tanárok és növendékek. Ma, amikor a város környékének 600 fiatalja látogatja a zeneiskolát, hogy 17 féle hangszeren tanulhassanak, meg kell emlékeznünk a gyökerekről is.

Az első zenetanodát 1853-ban létrehozó Nyúl Gábor gimnáziumi tanár bizonyára nem sejtette, hogy neve bekerül a kaposvári zenetörténelembe. S habár tevékenysége rövid ideig - mindössze hét évig - tartott, a zenei élet a századfordulón a somogyi megyeszékhelyen is felpezsdült: egyesületek alakultak, hangversenyeket szerveztek. A zenei kultúra honosításában, a zeneoktatás népszerűsítésében nem csekély szerepet vállalt Gyenes Izsó hegedűművész és pedagógus. Ő hozta létre az egykori városi zeneiskolát is, mely először csak egyesületi formában, később pedig városi-vármegyei intézményként működött. Míg kezdetkor - 1908-ban - 21 főt oktattak benne, az 1922-es megszűnés évében 230-an tanultak ott muzsikálni és énekelni.

Gyenes Izsó zeneiskolájának nyolc év múlva lett utódja: 1930-ban nyílt meg a Kaposvári Zenekedvelők államilag engedélyezett zeneiskolája, melynek élére Soltész Emil került. S bár a zenetanulás iránti vágy időközben alábbhagyott, hiszen mindössze 28 fővel indult az új intézmény, az elkövetkező években újra nőtt a beiratkozott növendékek számra. Az 1942/43-as tanév végén kiállított zeneiskolai bizonyítványok már arról tanúskodnak, hogy "államilag engedélyezett és Kaposvár által segélyezett magánzeneiskola" néven került be Soltész Emil tanodája a zenetörténelembe.

1947-től országosan kiemelt figyelmet szenteltek a zenei élet felpezsdítésének. Az 1948/49-es tanévtől a Kaposvári Városi Zeneiskola a város intézményévé vált.
Soltész Emil igazgató munkássága meghatározó része lett a kaposvári zenetörténetnek. Számos olyan növendék került ki magán-, majd később állami zeneiskolájából, akik elismert művésszé és szakemberré váltak (Gyulai Gaál János zeneszerző, Lendvay Ernő zeneesztéta, Olsvay Imre zenetudós, Lorencz Kornélia operaénekes, stb.), emellett a későbbi évtizedekben a somogyi megyeszékhely zenei életének, zeneoktatásának kiváló elöljárói lettek. Mindemellett növendékek százai szívták magukba a muzsika szeretetének örömét, s ez meghatározó lett későbbi életük alakulásában is. A Soltész-zeneiskola egyúttal megadta a kezdőhangot, és átvezette az intézményt egy következő, magasabb szintű szakaszba, amely a Liszt Ferenc Zeneiskola önálló életét jelenti.
Miután 1952 nyarán meghalt Soltész Emil.
A zeneiskola irányítását Nyakas József tanár úr vette át.

Az 1952/53-as tanév már az új, a mai helyen lévő épületben kezdődött.

1952-ben megszületett a kaposvári zeneiskola alapító okirata, s attól tartjuk számon az intézmény jelenkori fennállásának nevezetes dátumait.
Olyan évtizedek következtek, amikor a történelem sodrában is egyre fontosabbá vált a zenetanulás a gyermekek és szüleik számára, s ezzel együtt számos jól képzett zenepedagógus gyarapíthatta a növendékek ismereteit. Az 50 éves jubileum évében elmondható, hogy a Liszt Ferenc Zeneiskola méltán lehet büszke arra a kitartó és folyamatos munkára, amellyel a város kulturális vérkeringésének szerves részévé vált.
A Kossuth Lajos utca 21. sz. alatti épület 1911-ben eredetileg a Katolikus Kör részére épült, s a feljegyzések szerint hajdanán igen látogatott szórakozóhelye volt a belvárosnak, és számos rendezvény színhelyéül szolgált. A ma is eredeti szépségében meglévő, romantikába hajló épület emelkedett hangulatot áraszt a történelmi belváros utcájában. Az arra járók megszokhatták, hogy ének- és zenei hangok szűrődnek ki az ablakon. A harmadik évezred első éveiben Kaposvár Megyei Jogú Város második legnagyobb létszámú oktatási intézményévé nőtte ki magát a 600 növendéket fogadó zeneiskola.

SZEMLÉLETVÁLTÁS A ZENEISKOLÁBAN - MERÉNYI GYÖRGY IGAZGATÓVAL

A zeneiskola második korszaka 1965-ben kezdődött, amikor a megyei vezetés koncepcióváltást szorgalmazott a zeneoktatásban: a művészképzés helyett a tömegek zenei műveltségét szerették volna elősegíteni.
1965 januárjában a Liszt Ferenc Zeneiskola élére Merényi Györgyöt nevezték ki.

Merényi György 1932-ben született Kaposváron, tanulmányait is itt végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte énektanári és karvezetői diplomáját. Igazgatásának 20 éve alatt a korábbi, közművelődési szemlélet helyett előtérbe került az oktató-nevelő munka. Merényi György megkövetelte a tantervi, módszertani és adminisztrációs fegyelmet, s kialakultak a tanszakok - a szolfézs, a zongora, a vonós és a fúvós tanszak.
A zeneiskolai tanárok számos lehetőséget kaptak a pódiumszereplésre, s az igazgató hatékonyan támogatta új kezdeményezéseiket, elméleti pedagógiai munkájukat is.
A városatyák szorgalmazták, hogy a zeneiskolai növendékek segítsék iskoláik kulturális munkáját, s biztosítsák az utánpótlást a városi szimfonikus zenekarban. Fontosnak találták a növendék- és a tanári hangversenyek megrendezését. Ugyanekkor már felvetődött a zeneiskola épületének bővítése, hiszen - mint megállapították -, mintegy 80 tanulót kellett elutasítani helyhiány miatt. A feladatokhoz sorolták a hangszerek, technikai eszközök beszerzését, valamint a zenei könyvtár kialakítását.
Merényi György igazgató már jóval több ingóságot örökölhetett elődjétől, mint 13 évvel azelőtt Nyakas József. 1965-ben a Liszt Ferenc Zeneiskola a 16 tantermen kívül szép és tágas hangversenyteremmel is büszkélkedhetett.

Merényi György halála után Bernáth Magda látta el, megbízott igazgatóként az intézmény vezetését, aki 1972 óra volt a zeneiskola igazgatóhelyettese. 1988-ban pályázat útján nevezték ki igazgatónak, nyugdíjba vonulásáig - 1993-ig állt az intézmény élén.

1986/87

Október 22-én, Liszt Ferenc születésének 175. évfordulójáról ünnepi esttel emlékeztek meg a zeneiskolában. Korabeli relikviák, korhű berendezés környezetében hangversennyel adóztak a nagy mester munkássága előtt.
Nagy sikerrel lépett fel novemberben a zeneiskola dobogóján a Tátrai-vonósnégyes.
Az év végén már új, és ismét állandó karmesterrel próbálhatott a Kaposvári Szimfonikus Zenekar. A Bécsi Zeneművészeti Főiskolán végzett, 32 éves Kerényi Gábor egy évre szerződött a zenekarhoz.
Kilencedik alkalommal tartották a Zeneiskolai Tanárok Kamarazenekari Találkozóját Kaposváron. A négynapos eseményen 17 zeneiskola vett részt, a zsűri elnöke Mihály András Kossuth-díjas művész volt. A Zeneművészek Szakszervezetének díját Pallós László, Kardos Kálmán, S. Perjés Margit, Papp Tibor és Hatler Márta, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai vehették át.

1987/88

Fennállása óta először utazott külföldi vendégszereplésre májusban a Kaposvári Szimfonikus Zenekar. Turnéjuk során három hangversenyt adtak, köztük egyet Hamburgban.
A Nagyatádi Állami Zeneiskola negyedik alkalommal rendezte meg a Somogy megyei zeneiskolások vonósversenyét. Arany oklevelet kapott Papp Dániel és Kokas Katalin, ezüst oklevéllel díjazták Hegyes Katalint és Csányi Attilát, valamint Kurucz Krisztiánt és Wind Kornéliát.

1992/93

A Somogyi Hírlap egyik novemberi számában arról adott hírt, hogy évről évre színesedik a Liszt Ferenc Zeneiskola koncertprogramja, s kiemelte: az elszármazott világhírű énekesek és zeneszerzők mellett a nemrég alakult Kaposvári Kamarazenekar, és a város különböző kórusai is fellépnek.
Nyugdíjba vonult Bernáth Magda, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója, aki kinevezett igazgatóként öt évig állt az intézmény élén. Ez idő alatt megalapította a Mikrokozmosz Művészeti Alapítványt, elősegítette a külföldi - glindei - kapcsolatok kialakítását. Bernáth Magda nyugdíjba vonulása után helyettesét, Csupor Lászlót bízták meg az igazgatói feladatok ellátására.

Csupor László igazgatói tevékenységének éve alatt rendezte meg a zeneiskola az I. Jeney Zoltán Országos Ifjúsági Fuvolaversenyt. A hagyományteremtő kaposvári verseny megrendezéséért az iskola igazgatója és tantestülete a Magyar Fuvolás Társaság Díszoklevelét kapta, az intézmény pedig egy minőségi fuvolával gazdagodott. Szintén Csupor László vezetésének idejéhez kapcsolódik az Év növendéke és Az év pedagógusa díj alapítása, melyet a Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány kuratóriuma támogatott.
Csupor László 1994-ben nyugdíjba vonult. Szakmai segítségére, tanácsaira a mai napig számíthat minden kolléga és az iskola vezetősége.

1993/94

Kivételes vállalkozásba kezdett a Varró Margit Alapítvány (Budapest), amely egy több évre kiterjedő hangversenysorozatot rendezett "Magyar zene a zongoratanításban" címmel. A koncerteken a XX. század szerzőinek művei szerepeltek zeneiskolások és művészeti szakközépiskolások előadásában. A sorozat utolsó hangversenyét Budapesten, a Régi Zeneakadémián rendezték meg Weiner Leó műveiből. Kaposvárról négy növendék kapott lehetőséget: Hoffmann András, Petrás Viktória, Rajkai Gergely, Skrinyár Eszter. A verseny tétje az volt, hogy a legjobb produkciók helyet kapnak az 1996-os világkiállításra készülő videokazettán. A Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány és a hallássérült gyermekek javára koncertsorozatot szervezett májusban Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész, karmester, és Kokas Ferenc, a Kaposvári Kamarazenekar művészeti vezetője a zeneiskolában. Több, Európa-hírű zenekarokban muzsikáló művész szerepelt itt, akik Kaposváron kezdték tanulmányaikat. Fellépett Bokor Pál, az Állami Hangversenyzenekar fagottművésze, Kirsch János, a Rádiózenekar trombitaművésze, Halász László fuvolista, a Csiky Gergely Színház zenekari tagja, Skrinyár Eszter, a zeneiskola zongorista növendéke és Papp Dániel, zeneiskolai hegedűs növendék. A szólistákat a Kaposvári Szimfonikus Zenekar kísérte.

1994 júniusában - Csupor László igazgató úr nyugdíjba vonulását követően - pályázat útján Kokas Ferenc foglalhatta el a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatói székét. Személyében a kor igényeinek és szellemének megfelelő menedzsertípusú igazgató került az intézmény élére. Fő törekvése, hogy az eredményes munkához megteremtse és biztosítsa az ahhoz elengedhetetlen tárgyi feltételeket, valamint a törvényes működtetést.

1994/95
A Kaposi Őszi Napok keretében fiatal kaposvári zenészek, régebbi és akkori növendékek adtak hangversenyt a zeneiskolában. Fellépett Balázs Izolda (ének) és Papp Dániel (hegedű), az elszármazottak közül Kővári Eszter Sára (Weiner Leó Zeneművészeti Konzervatórium), Várhalmi Vera, Kokas Katalin (a Zeneakadémia előkészítő tagozatának hallgatói), Hartenstein István, az Operaház zenekarának tagja, a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola tanára és Faragó Béla zeneszerző, zongorista.
A svédországi Are megyébe utazott februárban a Liszt Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Vonószenekarának 34 tagja, Ludmány Géza vezetésével. A kapcsolatot az 1994-es Tavaszi Fesztiválon vette fel Kokas Ferenc a svéd Järpen város zeneiskolájának igazgatójával, Max Thoursie-val.
Kaposvár Megyei Jogú Város segítségét kérte a zeneiskola a meglevő, elhasználódott hangszerállományának megújításához.

1995/96

Kedvező feltételekkel kezdődött a zeneiskolai tanév: a nyár folyamán megújult az épület északi szárnyának tetőszerkezete. A tanévkezdéssel egy időben megjelent a zeneiskola 1994/95-ös évkönyve, amely 47 éves lemaradást pótolt. A Csupor László szerkesztésében készült könyvecskét a Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány adta ki.
Új kezdeményezésként az alapítvány a zeneiskolával együtt családi bérletet bocsátott ki, amellyel a családok karácsonytól pünkösdig bármekkora létszámmal látogathatták a koncerteket. A bérletvásárlásból befolyt összeget a zeneiskola egy elektromos hangszer, a Clavinova vásárlására fordította.
A tanévkezdés utáni hetekben mintegy 100 kisgyermek részvételével újra indult a zeneovi, Cziff Ágnes ének- és zenetanár vezetésével.
Szép és értékes karácsonyi ajándékként egy vonósnégyesre elegendő hangszert - 2 hegedűt, 1 brácsát és egy csellót - adományozott Kaposvárnak dr. Nagyváry József, a texasi egyetem professzora. Az ajándékozást megelőzően a Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány és a Liszt Ferenc Zeneiskola karácsonyi hangversenyét hallhatta a közönség. Az 50 ezer amerikai dollárt érő négy „Nagyváryust” a Székesegyházban vette át Szita Károly polgármester.
Kaposvár Város Napja rendezvénysorozatán, február végén Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész, karnagy, és felesége, Hegyesi Gabriella fuvolaművész vendégszerepelt a Liszt Ferenc Zeneiskolában, közreműködött a Kaposvári Kamarazenekar.
Fafúvós versenyt rendeztek márciusban a megye kilenc zeneiskolájának részvételével a Liszt Ferenc Zeneiskolában. A négy korcsoportban versengő fiatalok között Kaposvárról I. helyezést ért el Gyánó Georgina, Fertály Andrea, Krum Enikő és Szabó Réka (fuvola), valamint Murányi Márta (oboa), Murányi Judit (fagott), Ékes Rita, Damásdi Miklós (klarinét), Szabó Veronika (fuvola).
Szivárvány Európa felett címmel négy ország zenei fesztiválját tartották a kaposvári zeneiskolában. A kortárs zenei rendezvényen Hollandia, Anglia, Franciaország, Magyarország zeneszerzői és előadói mutatkoztak be.
Márciusra elkészült a Magyar zene a zongoratanításban 1900-2000 című kétrészes, egyedülálló videokazetta, amelynek kaposvári vonatkozása is volt, s amely a Világörökség részévé vált. A négyéves munkával összeállított anyag válogatásához 1992-ben a magyar zeneiskolák egy-egy házi videofelvétellel nevezhettek, majd a szűrést követően a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolából dr. Gallai Istvánné növendékei: Győrfi Réka, Papp Viktória és Skrinyár Eszter kerültek a reprezentatív kazettára. (Az anyag szerkesztője, forgatókönyvírója Ábrahám Mariann zongoraművész tanár volt, akinek az volt a célja, hogy a XX. századi magyar zongorapedagógiai irodalom legjobbjainak művei szólaljanak meg, kiváló növendékek előadásában.)
Júniusban nagy sikerű koncerttel zárta az évadot a Kaposvári Kamarazenekar a zeneiskolában, amely ezúttal három zeneiskolai növendékkel bővült: Papp Dániellel, Balogh Katalinnal és Farkas Gáborral. Az est karnagya Drahos Béla volt, s vendégművészként Failoni Donatella is közreműködött. A koncerten részt vett két kimagasló ifjú tehetség, a torontói Királyi Akadémián tanuló Kokas Katalin és Szűcs Dea is.
Ugyancsak júniusban érkeztek Kaposvárra a svédországi östersundi zeneiskola 26 diákja és kísérőtanáraik, akik a kaposvári vonószenekar előző évi látogatását viszonozták.

1996/97

Októberben Belgiumban koncertezett a Kaposvári Ifjúsági Vonószenekar.
Az USÁ-ban élő, örmény származású Dianne Goolkasian Rahbee zeneszerző műveinek ősbemutatóját tartották novemberben a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Az alkalomra négy megye zenepedagógusai érkeztek Kaposvárra. A zeneiskola négy kötetnyi pedagógiai művet vehetett át a zeneszerzőtől.
A Kaposváron márciusban megrendezett Jeney Zoltán Országos Fuvolaversenyen kiválóan álltak helyt a zeneiskola tanárai és növendékei. Az országos döntőbe 60 zeneiskola és 42 szakközépiskola fiataljai kerültek be, s a kaposvári intézmény öt indulója közül Fertály Andrea második helyet szerzett.
Április a külföldi vendégszereplések jegyében telt: a Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar a németországi Weingarten-badi Zenei Egyesület meghívásának tett eleget, míg a Kaposvári Ifjúsági Vonószenekar 36 növendéke nyolc zenetanárral a franciaországi Saint-Sébastien-sur-Loire-ba, egy nemzetközi hangversenyre utazott.
400 ezer forint értékű számítástechnikai berendezéssel gyarapodott a Liszt Ferenc Zeneiskola.
A zeneiskola együttesei összesen mintegy 300 alkalommal léptek fel Kaposváron, emellett holland, belga, francia, német és osztrák közönség előtt is játszottak.
Az Izraelben élő Hajdú András professzor (zeneszerző, zongoraművész) mesterkurzusán kaposvári, siófoki és mohácsi növendékek és tanáraik vettek részt a somogyi megyeszékhelyen, május végén.
A június sem szűkölködött eseményekben a zeneiskolában.
Az ének tanszak növendékei és a Kaposvári Ifjúsági Vonószenekar Ludmány Géza vezényletével Pergolesi: Az úrhatnám polgár című operáját mutatták be. E hónapban rendhagyó hangversenyre is sor került: főiskolai és akadémiai felvétele előtt hat fiatal - Vecsey Barbara, Sziklai Anett, Kokas Katalin, Papp Dániel, Puskás Péter és Fertály Andrea - köszönt el az intézménytől.
A nyári szünetben a zeneiskola a Weingarteni Zenei Egyesület ifjúsági fúvószenekarát látta vendégül, mely a Liszt Ferenc Zeneiskola fúvósainak a közelmúltban történt látogatását viszonozta.
Ugyancsak a nyári vakációban adott koncertet a zeneiskolában az 50 tagú holland és belga ének- és blockflöteegyüttes, amely az előző évben a Liszt Ferenc Zeneiskola fúvósait látta vendégül.

1997/98

A támogatók adójának egy százalékából összegyűlt 250 ezer forintból 28 hegedű- és csellóvonót vásárolt a zeneiskola.
November végén megható jubileumi köszöntő helyszíne volt a Liszt Ferenc Zeneiskola hangversenyterme: pályatársai, barátai és kollégái Kardos Kálmán zenetanárt, zongoraművészt köszöntötték abból az alkalomból, hogy 30 évet töltött el a zenei pályán. A kerek évfordulón Mozart, Beethoven, Liszt és Haydn művei csendültek fel.
Pedagógus szolgálati emlékéremmel tüntették ki a Városházán Csupor Lászlónét, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárát.
Somogyi vonatkozású siker született a budapesti Zathureczky-hegedűversenyen. A főiskolások között Kokas Katalin 2. helyezést ért el. Ugyancsak szép eredménnyel tért haza a 8. országos zeneiskolai zongoraverseny dél-dunántúli válogatójáról Nagy Míra, s ezzel bejutott az országos döntőbe.
Márciusban nyolcadik alkalommal rendezték meg a somogyi zeneiskolák Varró Margitról elnevezett zongoratalálkozóját Barcson. A 12 zeneiskola 46 növendéke közül nagydíjat kapott a kaposvári zeneiskolás Nagy Míra, különdíjjal jutalmazták Papp Viktóriát és Kusz Veronikát.
Tíz év kihagyás után ez év tavaszán újra sikerült feléleszteni az egykor Kaposvárról indult Országos Kamarazenekari Találkozót. Az 1970-ben útjára indított nagyszabású zenei eseményt 10. alkalommal rendezték meg, s ezúttal az ország 16 zeneiskolájának 60 tanára vett részt a megmérettetésen. A díjkiosztón szép elismerés jutott a kaposvári zeneiskola kvartettjének (Balatinecz Márta - ének, Pallós László - gordonka, Kardos Kálmán - zongora, S. Perjés Margit - klarinét). Különdíjat kapott a Papp Tibor - hegedű, Pallós László - gordonka és Kardos Kálmán - zongora összeállítású trió.
A zeneiskola nagytermében adott közös hangversenyt az ausztriai Frohnleiten ifjúsági vonószenekara Agelika Schwaab vezényletével, és a kaposvári zeneiskola ifjúsági vonószenekara.
Az 1997/98-as tanév zeneiskolai eredményeit összegezve a Somogyi Hírlap megállapította: „A Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai, növendékei Kaposvár kulturális életében meghatározó szerepet töltenek be.”
A tanév során a zeneiskola együttesei és szólistái 374 eseményen szerepeltek, közöttük 60 saját rendezésű hangversenyen.

1998/99

Szeptembertől négy tanszakon 17 féle hangszer oktatásával kezdődött a tanév. A zeneiskolában 637 növendéket tartottak nyilván, akiket 30 főállású és 8 részfoglalkozású pedagógus tanított.
300 ezer forint gyűlt össze az SZJA egy százalékának felajánlásából, melyből a zeneiskola kottákat vásárolt.
Tekintélyes elismerésben részesítették a Liszt Ferenc Zeneiskola két tanárát: dr. Gallai Istvánné Varró Margit-díjat kapott, emellett felkérték, hogy az európai zongoratanárok Cipruson tartandó 20. találkozóján előadást tartson.
Csupor László elsőként vehette át a Magyar Fuvolás Társaság díját, melyet az alsó fokú zenepedagógiában eredményesen tevékenykedő tanárok számára adományoztak. (Csupor László számos munkája jelent meg szakfolyóiratokban, s Bartók-átiratait is elismerés fogadta. Hiányt pótolt az a 18 zeneművet tartalmazó kiadványa is, melyet Bécsben adtak ki.)

Az 1999. év első hónapjában rendezték meg az újévi-farsangi hangversenyt a Dorottya-házban, amelyen a város összes nagyzenekara fellépett. Közreműködött a színház zenekara, a Kaposvári Kamarazenekar, a Kaposvári Honvédzenekar és a Kaposvári Ifjúsági Vonószenekar.

1999/2000

Nem kapott támogatást a zeneiskola a Phare-pályázaton a tervezett próbaterem megépítéséhez.
Szép sikerrel tért haza a karácsony előtti napokban a zeneiskola négy csellistája Szolnokról, a IX. Friss Antal Országos Zeneiskolai Gordonkaverseny döntőjéről. Villányi Péter 2. helyezést ért el, Fonai Fanni és a legfiatalabb versenyző, Kokas Dóra különdíjas lett. Tanári különdíjat kapott Kokas Ferencné csellótanár.
900 ezer forintot nyert három pályázaton a zeneiskola: ebből 300 ezret az Ifjúsági Fúvószenekar kapott a Nemzeti Kulturális Alapprogram zenei és közművelődési szakmai kollégiumától, egy belgiumi vendégszereplésre. További 300 ezer forint a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán érkezett, s ugyanennyivel járult a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a III. Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaverseny megrendezéséhez.
Nagy Míra 11 éves növendék a Zeneakadémia előkészítő tagozatán folytatta tanulmányait.
A III. Országos Jeney Zoltán Ifjúsági Fuvolaversenyre 40 zeneiskola és zeneművészeti szakközépiskola 100 versenyzője érkezett Kaposvárra. A zsűrit neves fuvolaművészek - köztük Nils-Thilo Kamer grazi egyetemi tanár és Pröhle Henrik zsűri elnök - alkották.
Különdíjat kapott áprilisban egy székesfehérvári fesztiválon a Liszt Ferenc Zeneiskola rézfúvós kamaracsoportja. Az országos versenyen 70 együttes vett részt.
Április második felében - első alkalommal Belgiumban vendégszerepelt a Liszt Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarának 48 tagja, akik megnyerték a külföldi közönség tetszését is. Műsorukban klasszikus és kortárs darabokat játszottak.
A tanév végén a zeneiskola válogatott növendékei Texasból érkezett középiskolásokkal együtt adtak hangversenyt. Az amerikai küldöttség dr. Nagyváry József texasi egyetemi professzor közvetítésével érkezett Kaposvárra, a vendégszereplést dr. Szili Ferenc nyugalmazott levéltár-igazgató szervezte.
Az 1999/2000. tanévben 651 gyermeket oktattak a Liszt Ferenc Zeneiskolában, a tanulók 70 százaléka az általános iskolás, 25 százaléka a középiskolás korosztályt képviselte. A többi pedig 18-22 év közötti növendék volt.

 
Ma 2017. december 14., csütörtök, Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.

Oktatási Hivatal Bázisintézménye

Szavazások

Milyen rendszerességgel látogatja hangversenyeinket?
 

Ízelítő galériánkból

Free Joomla Templates by JoomlaShine.com