A zene kisgyerekkorom óta körülvesz, úgy gondolom, nem is lehet zene nélkül élni. A klasszikus zenén belül nagy kedvenceim a régizene, a barokk kor zenéje, illetve operarajongó vagyok.
A hangszeres órákon nem csak a helyes technikára, hangszerkezelésre, kottaolvasásra szorítkozom. Igyekszem az összefüggésekre rávilágítani, a nagy egészet láttatni a társművészetek, a nyelvek, a történelem segítségével is.
Szeretek tanítani, változatos, soha nem unalmas foglalkozás. Mindegyik órának megvannak a szépségei és a kihívásai is. Nagyon izgalmas egy teljesen kezdő tanítvánnyal nekiindulni az útnak, formálni, igazgatni. És hihetetlen élmény néhány hónap vagy év után látni-hallani-érezni a fejlődést.
Meggyőződésem, hogy az egyik legszebb tevékenység együtt játszani másokkal, ezért növendékeimet már tanulmányaik elején is bevonom a kamarazenélésbe. Sokuknak ez is motiváció a gyakorlásban. Később, a kamarazene órákon már a hangszeres órákon megszerzett tapasztalatukkal és tudásukkal tovább finomíthatjuk az együttműködési készséget, egymásra figyelést és - csodát teremtünk.